Loading...

Pénteken, május 3-án lezajlott a spanyol borok grandiózus budapesti bemutatója, a Fiesta de Vino. A rendezvény a vártnál is sikeresebb volt: az Eventbrite rendszer szerint 569 jegyet állítottak ki online, és kisebb mennyiségben a helyszínen is vásároltak belépőt. A szakmabeliek 50% kedvezménnyel vásárolhattak belépőt, ezek a jegyek mind el is fogytak, s a meghívott szakmai vendégekkel együtt összesen 130 sommelier, étteremvezető vagy borszakíró volt jelen a Duna Palotában megtartott kóstolón.

Vélemények

Fotók: Slezák B. Erika

 

A vendégek visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak, mindössze azt fogalmazták meg kritikaként, hogy túl rövid volt a rendezvény, egy nap kevés volt a 70 borászat 300 tételére. A Spanyolországból érkezett borászatok képviselői az utólagos értékelőn mind úgy nyilatkoztak, hogy a Fiesta de Vino messze túlszárnyalta előzetes elvárásaikat, nem számítottak ilyen méretű borkiállításra, ennyi vendégre és ilyen minőségi látogatókra. Mint mondták, a magyar vendégek meglepően tájékozottak voltak, nagyon sokat tudtak a spanyol borvidékekről és borstílusokról. A rendezvényt megtisztelte Anunciada Fernández de Córdova, a Spanyol Királyság Nagykövete, aki ugyancsak örömmel konstatálta a vártnál nagyobb érdeklődést. Több spanyol diplomata volt jelen, többek között a spanyol kereskedelmi tanácsos, de eljött Verónica Chahin, Chile nagykövete is, az Agrárminisztériumot pedig Belánszky-Demkó Zsolt helyettes államtitkár képviselte.

„Vicky Barcelona”

A Fiesta de Vino több szempontból is segítette a hazai borkultúra fejlődését: négy mesterkurzuson lehetett tanulni a spanyol cavákról, az új corpinnat pezsgőkről, csúcsborokról, étel és bor párosításokról (a Pata Negra chefje közreműködésében). A Meri vagy nem meri vakteszt versenyen 10 spanyol szőlőfajtát kellett vakon felismerni, itt Kiss Zsolt, a Dunakeszin található Bormánia borkereskedés tulajdonosa, illetve Mészöly Barbara WSET-hallgató érte el a legjobb eredményt, és egy-egy borcsomagot nyertek.
Egy könyvbemutató is lezajlott: Szabó Edit, a Borsmenta főszerkesztője moderálta Nagy Zoltán Barcelonában élő borszakíró könyve, a Reinas de Copas bemutatóját.
A rendezvényen zajlott egy sommelier-házibajnokság is, amelynek első fordulóján 14-ből 7 versenyző jutott tovább, a második forduló pedig magán a Fiestán zajlott, ahol a 7 döntős keményen dolgozott, a vendégek pedig egy-egy zsetonnal fejezték ki tetszésüket, amolyan élő „like-olás” módján. A zsetonok összeszámolása után kiderült, hogy ugyan kis különbséggel, de Evans Victoria, a Caviar & Bull vezető sommelier-je lett a nyertes 82 zsetonnal, őt követte Csecsődi Dávid (Ikon) 76 zsetonnal, a harmadik Borsos Kitty (Palack borbár) lett 53 zsetonnal, szorosan mögötte pedig Buday Anikó (Caviar & Bull) jött 51 zsetonnal. A győztes Evans Victoria egy háromnapos spanyolországi bortúrát nyert, így a népszerű Vicky Christina Barcelona című Woody Allen filmet idézve Vicky hamarosan Barcelonába megy, hogy tovább tökéletesíthesse tudását.

Akik nélkül nem jött volna létre…

A rendezvény főtámogatói a SEAT és a Rekontir voltak. A SEAT márkamenedzsere, Papp Zoltán nagyon örült a kezdeményezésnek, régóta vártak egy olyan eseményre, amely a spanyol életstílust hozza közel a magyar érdeklődőkhöz, ahogy ezt a Fiesta de Vino tette borokkal, spanyol ételekkel, sőt még spanyol zenével is. A SEAT modelleket egy-egy pincészet mellett mutatták be, a SEAT Arona például egy Kanári-szigeteki borászat mellett kapott helyet, mivel Arona városa is a vulkanikus talajú szigetcsoporton található.

Jövőre is?

A rendezvényt szervező Comerciante de Vinos Kft., illetve Vino Castillo webshop és borszaküzlet tulajdonosai, Szeredi Anna és Zsolt a rendezvény végén nagyon fáradtan, de nagyon boldogan nyugtázták a sok gratulációt és biztatást. Az érdeklődőknek a „Lesz-e jövőre is Fiesta de Vino” kérdésre így válaszoltak: „Nagyon örülünk és elégedettek vagyunk, és bár még ezen sem időnk, sem energiánk nem volt gondolkozni, az több mint valószínű, hogy jövőre is belevágunk, s a mostani tapasztalatokat felhasználva egy még jobb, még professzionálisabb Fiestát szervezünk.” A rendezvény szervezésében a partner a Nemos Creative Kft., volt, amelynek tulajdonosai, Németh Ágnes és Dobos Tamás ugyancsak elégedetten nyugtázták a megvalósult kóstolót. „Természetesen belülről kritikusabban vizsgáljuk a rendezvényt, jégből például megtanulhatnánk végre, hogy sosem elég, de összességében jól működött minden. Az is jó érzés volt, hogy a spanyol vendégeknek mutathattunk egy darabkát Magyarországból. Az értékelő megbeszélést másnap délelőtt a St. Andrea Skybarban tartottuk, ahol a pompás látvány mellett hazai borokat is mutathattunk. A vendégek a korai óra ellenére örömmel kóstolták mind a St. Andrea Furmint, mind a St. Andrea Bikavér borokat.”